Hírek

Hidvéghi – a józan ész diadala

A józan ész diadalának mondta Hidvéghi Balázs fideszes európai parlamenti (EP-) képviselő, hogy megbukott a Matteo Salvini volt olasz belügyminiszter ellen indított per.

A fideszes politikus pénteken a Facebook-oldalán kiemelte: a legnépszerűbb olasz párt elnökének azért kellett bíróság elé állnia, mert korábban belügyminiszterként nem engedélyezte egy hajóval érkezett migránscsoport partraszállását.

“Nyugat-Európa lelkiállapotát mutatja, hogy civil szervezetek őt rángatták bíróság elé, nem pedig a migránsokat folyamatosan Európa felé szállító embercsempészeket”

– jegyezte meg.


    A bíróság most kimondta, hogy ebben az ügyben nem emel vádat – írta Hidvéghi Balázs. Hozzátette: “Salvini azonban sajnos nem dőlhet hátra. Bátor kiállása az összes bevándorláspárti NGO céltáblájává tette”. Egy másik hasonló ügyben már el is indult ellene az eljárás, szeptemberben kell bíróság elé állnia.

“Mi pedig, akik szeretnénk, ha a gyermekeink is egy európai Európában élnének, izgulhatunk, hogy mi lesz az eljárás vége. Hajrá Salvini!”

– fogalmazott Facebook-oldalán Hidvéghi Balázs.

A józan ész napdala: megbukott a Salvini elleni per! A legnépszerűbb olasz párt elnökének azért Kellett Bíróság ELE … Közzétette: Hidvéghi Balázs – & nbsp; 2021. május 14., péntek


VilágosVilágosDarkDark
Ezt is olvassa el
Az unió döntése kiskaput nyitott volna az illegális migránsok előtt

A tranzitzónák bezárásával Magyarország bezár egy kiskaput, amit az unió döntése megnyitott volna az illegális migránsok előtt - közölte a Elolvasom

Majdnem megismétlődött Parndorf

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) vádemelést javasol az ügyészségnek az embercsempészek ellen folytatott nyomozás végén. A bűnszervezet Elolvasom

Migránsokat fogtak Gödön

Egy bagi benzinkútnál fogták el a két férfit. Állampolgári bejelentésre érkeztek a gödöllői járőrök 2020. július 4-én 15 óra 45 Elolvasom

Két embercsempészt és 21 illegális migránst fogtak el Győrnél

 Két török embercsempészt és 21, magát szír állampolgárnak valló illegális bevándorlót fogtak el a rendőrök az M1-es autópályán Győr térségében Elolvasom

NNI: a járvány ellenére is nőtt az embercsempészek és a migránsok száma

Habár tavasszal a koronavírus-járvány miatt - elsősorban a Nyugat-Balkánon bevezetett intézkedéseknek köszönhetően - három hónapra gyakorlatilag leállt az illegális migráció, Elolvasom

Csökken a migrációs nyomás Európára
Frontex

Frontex - Az Európai Unió külső határain észlelt illegális határátlépések száma az előző évhez képest 13 százalékkal, 122 ezerre csökkent Elolvasom

43 migráns fulladt a vízbe Líbia partjainál
Líbia

ENSZ-ügynökségek közölték, hogy hajótörést szenvedett, és vízbe fulladt legalább 43 migráns Líbia partjai előtt. A nyugat-afrikai menedékkérők bárkája kedden került Elolvasom

Az európai országok migrációs politikája veszélyezteti a mediterrán útvonalon érkező bevándorlókat

Az európai országok migrációs politikája veszélyezteti a mediterrán útvonalon érkező migránsok biztonságát- jelentette ki Dunja Mijatovic a strasbourgi székhelyű Európa Elolvasom

Háromszoros pénz a határvédelemre

Szijjártó: az EU megháromszorozta a közép-ázsiai országok határvédelmére adott támogatását. Az Európai Unió egy, áprilisban induló új ötéves program keretében, Elolvasom

Hozzászólok
Épület bontás Budapest és környéke

Hozzászólás lezárva