Bács-Kiskun megye

Embercsempészeket vettek őrizetbe Kecskeméten, 28 határsértőt szállítottak

 Őrizetbe vettek a rendőrök három szír állampolgárságú, német tartózkodási engedéllyel rendelkező férfit, akik vasárnap több mint két tucat migránst próbáltak Magyarországon keresztül illegálisan Nyugat-Európába juttatni – közölte a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság a rendőrség honlapján.

 A járőrök a Készenléti Rendőrségtől kapott információk alapján hajnalban állítottak meg Kecskeméten egy személyautót és egy szorosan mögötte haladó kisteherautót.

Kártevő mentesítés Rovarirtás Kecskemét


    A sofőrök és a teherautóban elöl ülő utas német tartózkodási engedéllyel igazolták magukat. A gépjármű átvizsgálása során a járőrök a raktérben további 28 külföldit találtak, akik szír állampolgárnak vallották magukat, de sem a személyazonosságukat, sem magyarországi tartózkodásuk jogszerűségét nem tudták hitelt érdemlően igazolni.


    A gyanú szerint a német tartózkodási engedéllyel rendelkező szír állampolgárok a 28 határsértőt Nyugat-Európába akarták átcsempészni.
    A három férfit embercsempészés miatt őrizetbe vették és a letartóztatásukat javasolják.


    A teherautó rakterében utazó illegális migránsokat a meghallgatásuk után visszakísérik az ideiglenes biztonsági határzárhoz.

Bács-Kiskun megye

Ezt is olvassa el
Illegális migránsok Bács-Kiskun megyében

A Bács-Kiskun megyei határszakaszon szolgálatot teljesítő egyenruhások 2020. február 1-én 0 óra és 24 óra között 11 esetben összesen 44 Elolvasom

Békés demonstrációra készülnek Kelebiánál

Arold Péter Napok óta készülnek a határ szerbiai oldalán táborozó migránsok egy békés demonstrációra, hogy felhívják a figyelmet a helyzetükre. Elolvasom

Maradnak a határ közelében

Takarókat és hálózsákokat készítettek elő csütörtökön sötétedés után azok a migránsok, akik néhány órával korábban érkeztek a szerb-magyar határra Kelebiához, Elolvasom

A szerbek rövidre zárták a kérdést

Arold Péter megyeinfo.hu Ma hajnalra a szerb biztonsági erők rövidre zárták a a migrációs patt helyzetet. Buszokkal felszerelkezve nemes egyszerűséggel Elolvasom

Ukrán embercsempész a horgon

A Bács-Kiskun megyében szolgálatot teljesítő egyenruhások elfogtak egy ukrán férfit, aki a gyanú szerint öt migránst akart Nyugat-Európába csempészni. Hercegszántói Elolvasom

Összefoglaló Bács-Kiskun megye

A Bács-Kiskun megyei határszakaszon szolgálatot teljesítő egyenruhások 2020. március 2-án 0 óra és 24 óra között 12 esetben összesen 70 Elolvasom

Hozzászólok
Épület bontás Budapest és környéke

Hozzászólás lezárva