Törökország

Szkopje is felkészült

Észak-Macedónia felkészült egy lehetséges új migrációs hullámra, amely Görögország felől érkezhet – közölte Oliver Szpaszovszki, a szkopjei ügyvezető kormány vezetője hétfőn.

Kiemelte, hogy a migrációs helyzet kezelésével megbízott bizottság folyamatosan elemzi a helyzetet, és a hatóságok is állandóan egyeztetnek a fokozódó helyzetről. Hozzátette ugyanakkor, hogy ebben a pillanatban úgy tűnik, nem várható a 2015-ös hasonló válság – közölte a Veszti.mk macedón hírportál.
Mindezzel egy időben a hatóságok válsághelyzetet hirdettek az ország északi és déli határain, valamint az összes befogadóközpontot készenléti állapotba helyezték. A válsághelyzet azt jelenti, hogy a rendőrség és a katonaság azonnal reagálhat, amennyiben tömegesen jelennének meg illegális bevándorlók valamely határszakaszon.
Oliver Szpaszovszki rámutatott, hogy amennyiben újra migránsok akarnának keresztülhaladni az országon, akkor a befogadóközpontokba kellene jelentkezniük, és kizárólag 72 óráig érvényes ideiglenes tartózkodásra lennének jogosultak az ország területén.
Agron Buxhaku, a migrációs helyzet kezeléséért felelős kormánybizottság illetékese hétfő este bejelentette, hogy Észak-Macedónia megerősítette a rendőrség és a katonaság jelenlétét a Görögországgal közös határszakaszon, hogy megfékezze a Törökország felől érkező illegális bevándorlók belépését az országba.
A török kormány a múlt pénteken közölte, hogy nem tudja tovább feltartóztatni az EU-ba igyekvő külföldieket, és megnyitja a határokat előttük. Görögország a határvédelem megerősítésével reagált.
Az utóbbi napokban a görög határőrség és a rendőrség készenléti egységei könnygázt és villanógránátokat is bevetettek a Törökország és Görögország közötti pazarkulei és kasztanieszi – szárazföldi – határátkelőknél gyülekező csoportok feloszlatására. A görög rendőrség szerint péntek óta több mint 15 500 illegális határátlépési kísérletet akadályoztak meg.
A 2015-ös migránsválság idején az úgynevezett nyugat-balkáni útvonalon, Görögországon, Észak-Macedónián és Szerbián keresztül több mint egymillió illegális bevándorló jutott be az Európai Unió területére.

 

Ezt is olvassa el
Törökország feladja?

Törökország már nincs abban a helyzetben, hogy fel tudja tartóztatni a menekülőket - jelentette ki Ömer Celik, a kormányzó török Elolvasom

Erdogán időben szólt

A Nyugat is ki fogja venni a részét a migráció jelentette teherből - szögezte le Recep Tayyip Erdogan török elnök Elolvasom

Törökország megsértette az egyezményt

Az Európai Unió és Törökország közötti migrációs egyezmény tiszteletben tartására szólította fel Ankarát kedden Charles Michel, az Európai Tanács elnöke. Elolvasom

A Frontex támogatást nyújt Görögországnak

A Frontex támogatást nyújt Görögországnak Törökországgal közös határszakaszán jelentkező helyzet kezelésében. Az Európai Unió határ- és partvédelmi ügynöksége (Frontex) az Elolvasom

Mi továbbra is megvédjük Magyarországot

Bármekkora tömeg is érkezik a magyar határhoz, "mi továbbra is megvédjük Magyarországot, és megóvjuk a magyar emberek biztonságát" - jelentette Elolvasom

Görögország! Hát, ezek az emberek nem is maradnának nálad!

Recep Tayyip Erdogan török elnök vasárnap Isztambulban azt javasolta Görögországnak, hogy Törökországhoz hasonlóan nyissa meg "kapuit" a migránsok előtt, mondván Elolvasom

Ursula von der Leyen Törökországba látogat

Recep Tayyip Erdogan török elnök kedden Ankarában bejelentette, hogy a meghívására január végén Törökországba látogat Charles Michel, az Európai Tanács, Elolvasom

Hozzászólok
Épület bontás Budapest és környéke

Hozzászólás lezárva